fbpx

A Klikker

bekondicionálása, és használata

Mi is az a klikker?

Egy tanítási eszköz, mely megkönnyíti a kommunikációt kutyánkkal (vagy bármilyen állattal, akár macskával, papagájjal, nyuszival, delfinnel, stb), helyes használat mellett egyértelmű (pozitív) visszajelzést adhatunk kedvencünknek arról, hogy mit várunk tőle.

 

Hogyan működik?

Biztosan hallottatok már a pavlovi reflexről. A klikker is erre épít, azaz ha a kutya érti – tehát bekondicionáltuk a klikker hangját -, tudni fogja, hogy a klikk után biztosan kap majd jutalmat, azaz egy szem jutalomfalatot.

Nagyon fontos, hogy minden klikk után kapjon jutalomfalatot, akkor is, ha esetleg nem jól időzítettük a klikket, mert így tudjuk fenntartani a jelentését a kutyában, azaz hogy

KLIKK = KAJA

Ha már ezt érti kedvencünk, akkor tudja, hogy mikor ezt a hangot meghallja, jutalomfalat következik. Ha következetesen használjuk, megjegyzi azt is, hogy mikor kapja a klikk-jutit, és egyre gyakrabban kezdi produkálni az adott viselkedést, hiszen tudja, hogy ha csinálja, jutalmat fog kapni érte. És éppen ez segít nekünk abban, hogy új dolgokat tanítsunk meg kedvencünknek a klikker használatával.

Hogyan kondicionáljuk be?

A klikker tanítási folyamatba történő bevonása előtt be kell kondicionálnunk, azaz meg kell tanítanunk a kutya agyának, hogy a klikk hang után jutalomfalat következik.

Ezt úgy érjük el, hogy először teljesen ingerszegény, a kutya által ismert, beltéri helyiségben, szobában kezdjük a folyamatot.

Amire szükség lesz a kezdéshez: 

  • Egy nyugodt szoba
  • 20-30 szem jutalomfalat, vagy táp (ne feledjük a kutya napi adagjába beleszámolni!) jutalomfalat tartóban, vagy a zsebünkben
  • Klikker
  • Éhes kutyuskánk

Lépések:

  1. A tanítási folyamatot csak úgy kezdjük el, ha a kutyánk figyel ránk, de nem kell kiadni számára vezényszót, vagy leültetni/lefektetni, csak figyeljen ránk.
  2. Megnyomjuk a klikkert egyszer
  3. 2-3 másodpercen belül adunk neki egy falatot a jutalomfalat tartóból, vagy a zsebünkből
  4. Picit arrébb megyünk, majd megnyomjuk újra a klikkert
  5. Újabb jutalomfalatot adunk a klikker megnyomásától számított 2-3 másodpercen belül
  6. Így folytatjuk tovább, amíg elfogy a jutalomfalat.
  7. Naponta akár kétszer, háromszor s tarthatunk ilyen kondicionálást, de a kiosztott kaját ne feledjük a napi adagból levonni
  8. Így folytassuk 4-5 napig, szigorúan beltéren, otthon, nyugodt környezetben, de a szobákat váltogathatjuk.
  9. Ha letelt a 4-5 nap, teszteljük le, hogy kutyuskánk kezdi-e már érteni a klikk jelentését:
    Vegyük magunkhoz a klikkert úgy, hogy kutyánk ne vegye észre, és ezúttal ne készüljünk látványosan az „etetéssel”, ne töltsük fel a jutalomfalat tartót, amire biztosan azonnal fel fog figyelni, hanem csak csempésszünk magunkhoz egy falatot. Legjobb, ha a kutyánk észre sem veszi, mire készülünk. Amikor a kutyánk épp a környékünkön van, nem alszik, vagy nem játszik éppen, viszont nem épp felénk néz, klikkeljünk. Ha felkapja a fejét és láthatóan ránk néz, várva a jutalomfalatot, esetleg odaszalad hozzánk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy kialakult a továbblépéshez szükséges feltételes reflex. Ha nem reagál rá, próbáljuk később, illetve folytassuk a kondicionálást még 1-2 napig.
  10. Ha a szobában már figyel a kutyánk, akkor a kondicionálást folytassuk magasabb inger környezetben, kilépve otthonunk nyugalmából.
    Kültéren, séták alkalmával, egy nyugodtabb környezetben, tehát ne a legnagyobb forgalom mellett, vagy kutyákkal teli parkban, futtatóban csináljuk, hanem keressünk egy csendesebb, nyugodtabb helyszínt, ahol nem vonja el kutyánk figyelmét más, és itt is kondicionáljuk a klikk-kaja, klikk-kaja módszerrel. Ezúttal is fontos, hogy a jutalom ne legyen a kezünkben, és a kezünk ne legyen a jutalomfalat tartóban, miközben a klikkert megnyomjuk, tehát a jutalomfalatot szigorúan a klikk megnyomása után, a lehető leggyorsabban vesszük elő, és adjuk oda.
  11. 1-2 nap után kint is leteszteljük a fenti teszt módszerrel, amikor épp nem ránk figyel, de a közelünkben van kutyánk (és nem épp mással játszik, vagy szaladgál), észrevétlen elővesszük, és megnyomjuk a klikkert, ha a kutyánk várja a falatot, akkor sikeres volt a kondicionálás és készen állunk a használatára, ha nem, akkor pár napot még kondicionáljuk, majd teszteljünk újra.

 

Gyakori hibák a kondicionálás során:
  1. A jutalomfalat túl lassan, 3 másodpercen túl érkezik. Egyszer-egyszer persze nem gond, de kiemelten fontos, hogy a klikk után a lehető leggyorsabban érkezzen a jutalomfalat, hiszen azt szeretnénk megtanítani, hogy a klikk hang egyenlő a kajával.
  2. A kutyának utasítást adnak a gazdik a klikk előtt, például leültetik. Figyeljünk rá, hogy a kutyával verbálisan ne kommunikáljunk kondicionálás alatt, ne adjunk neki instrukciókat, mert neki itt csak az a dolga, hogy azt megtanulja, hogy a klikk=kaja.
  3. A gazdik a jutalomfalat tartóban tartják a kezüket, mielőtt, vagy mialatt a klikket megnyomják, vagy a jutalomfalatot mutatják a kutyának, miközben a klikket megnyomják. Figyeljünk arra, hogy a kutyának ne adjunk semmilyen jelzést, kondicionálás közben. Egyrészt elvonjuk a figyelmét, másrész nem szeretnénk, hogy a kutya már a klikk meghallása előtt tudja, hogy klikk fog következni.

A cél az, hogy megtanulja, ha a klikk hangot meghallja, azután jutalmat kap.

  1. A gazdik ülnek, a kutya pedig ül/fekszik végig a kondicionálás alatt. Azért fontos az, hogy picit mozogjunk, és a kutyát is mozgassuk ki, ne mindig ugyanabban a pozícióban kapja a klikk-jutit, hogy ne kezdje el egy adott pozícióhoz kötni a klikk hangot.
  2. A gazdik úgy kezdik a kondicionálást, hogy a kutyájuk nem figyel rájuk, esetleg épp mással van elfoglalva.

Klikker használata

A klikker tulajdonképpen úgy működik, mint egy gondolat-fényképező. A kutya megjegyzi, mikor hallotta a hangot, és ha következetesen használjuk, tehát a kutya össze tudja kötni egy adott cselekvéssel, akkor megjegyzi, hogy ezért a cselekvésért ő jutalmat fog kapni (kaja+dicséret). Miután szeretne jutalmat kapni, ezért elkezdi egyre gyakrabban produkálni az adott cselekvést. Mikor már látjuk, hogy tudatosan végzi, akkor miközben végzi a cselekvést, mondjuk neki az adott vezényszót (egyszer), így a vezényszót is elkezdi hozzá kapcsolni a cselekvéshez. Következetes gyakorlással pedig elérhető, hogy már csak a vezényszóra fogja végrehajtani a cselekvést, hiszen addigra megtanulta, hogy az adott szónak mi a “jelentése”, mit kell csinálnia, ha ezt hallja.

 

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, azonban nekünk is számos dologra oda kell figyelnünk, mert bizony csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e megtanítani, vagy sem.

Vegyünk egy egyszerű példát, az ültetést.

A tanítási módszer, amivel rávezetjük arra, hogy üljön le, most lényegtelen, számunkra most az a fontos, hogy amikor a kiskutyánk popója érinti a földet, akkor a lehető legrövidebb időn belül kapja a klikk hangot (majd pedig a jutalomfalatot és a dícséretet). Ha ezt következetesen csináljuk, és mindig elkapjuk, mikor a kutyánk leült, akkor meg fogja jegyezni, hogy “ Aha, ha leteszem a fenekemet, akkor kapok jutalmat”. Mivel szeretne jutalmat kapni, ezért elkezdi egyre gyakrabban letenni a fenekét, és ha ezt már tudatosan hajtja végre, az számunkra szuper, mert miközben leül, mondhatjuk neki az “Ül” vezényszót, majd klikkelünk, mikor a popó a földre került, és megkapja a jutalmat (kaja+dicséret), így már a vezényszót is hozzá kapcsoljuk.

 

A tanítás folyamata tehát a következő:

Pl. jutalomfalatos megvezetéses tanítási módszerrel:

  1. A jutalomfalatot kutyánk orra magasságában tartva megvezetjük kiskutyánkat, majd megemeljük a jutalomfalatot a kutyánk feje fölé, mivel az orrával követti a falatot, ezért a súlypontja a hátsó lábaira kerül, és leül.
  2. Amikor a fenekét leteszi a földre, 2-3 másodpercen belül megnyomjuk a klikkert
  3. Odaadjuk a jutalomfalatot és megdícsérjük.

 

Időzítés

A klikkeres tanításban a legnagyobb jelentősége az időzítésnek van. 

Törekednünk kell arra, hogy a klikk hang a tanítani kívánt feladat végrehajtását követő 2-3 másodpercben elhangozzon, mert ennyi időn belül fogja az adott cselekvéshez kapcsolni a hangot.

Például, maradva az ültetésnél, ha a kiskutyánk leül, majd felpattan, és mi mindig elkésünk és arra klikkelünk rá, hogy felpattant, akkor ő azt fogja gondolni, hogy “Ja, hát nekem le kell ülni, majd fel kell pattanni! Sima ügy!”

Érezzük tehát, hogy jelentősége van annak, hogy mikor és mire klikkelünk. Tulajdonképpen ennek van a legnagyobb jelentősége.

FONTOS! Ha későn klikkelünk, a jutalomfalat akkor is jár a kutyánknak!

 

Klikker elhagyása

A klikker használatától idegenkedők, használatát ellenzők irányából a leggyakrabban azt halljuk, hogy “Akkor innentől kezdve majd mindig mindenre klikkelni kell az idők végezetéig?”

Természetesen nem.

A klikker tanítási eszköz, tehát az új feladatok megtanításában van szerepe. Ez persze nem jelenti azt, hogy innentől kezdve neki ezt mindig a mi elvárásunknak megfelelően és jutalom nélkül végre kell hajtania, hisz “már tudja” és “ne a kajáért csinálja meg, hanem mert én azt mondtam”.

Erre egy példát szeretnék mondani: vajon mi ugyanolyan lelkesedéssel mennénk minden nap reggel dolgozni, ha csak elvárásokat kapunk, elismerést és fizetést viszont nem? 

A kutyák esetében is így van ez, neki is az számít, hogy megkapja a visszajelzést, szóbeli dicséretet, és a jutalomfalatot, de ez nem jelenti azt, hogy egy ismert és tudott feladat végrehajtásánál ne támaszthatnánk elvárásokat.

Ha kutyánk már biztosan hajtja végre az adott feladatot, akkor a klikk-juti kombinációból a klikkert teljesen elhagyhatjuk, a jutalomfalatot pedig lottó rendszerbe tehetjük.

Ennek lépései:

  1. A klikkert fokozatosan kivonhatjuk, már nem mindig klikkelünk, de még a jutifalat és a dicséret ott van, majd már a klikkert nem használjuk a pozitív megerősítésben, csak a jutalomfalatot, és a szóbeli dicséretet
  2. A jutalomfalatot “lottó-rendszerre” váltjuk, már nem minden egyes jó feladat végrehajtásért kap jutalomfalatot, de változó ütemben, kiszámíthatatlan sorrendben, kap!
  3. Szóbeli dicséret mindig jár, ha ügyesen végrehajtja a feladatot

Ezzel fenn tudjuk tartani a motivációt, de nem szoktatjuk hozzá, hogy mindig csak a harmadik feladat végrehajtásra kap jutit, hisz akkor az első kettő próbálkozásunkat nem fogja teljesíteni, mivel tudja, hogy azért nem jár semmi. Ha viszont kiszámíthatatlan, hogy mikor jön a kaja, akkor mindig ugyanolyan lelkesen fogja végezni a feladatokat, immár a klikker nélkül is.

SZERZŐ: Morvai Éva

 

Boba és a Klikker
Kira figyel a gazdira
UDT - KutyaOVI ingyen
Klikkelj velünk
tiltas fontossaga
UDT Alap Tanfolyam

ALAP TANFOLYAM

Jelentkezz a következő csoportba

tiltas fontossaga
tiltas fontossaga
Alap tanfolyam

KÖZÉPFOKÚ TANFOLYAM

Jelentkezz a következő csoportba

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet vagy csak kérdésed lenne, fordulj hozzánk bizalommal!

Elfogadom az: