Kedves Érdeklődő!
Szeretnénk röviden bemutatni, hogy miért hoztuk létre az Urban Dog Traininget.
Kutyaiskolában trénerként eltöltött éveink alatt forrt ki a program, amit kínálunk.
A városban élő szokásos kutya-gazdi problémákon túl sokszor szembesültünk azzal, hogy a már esetleg valamilyen alapképzéssel rendelkező, esetleg kutyaiskolát is megjárt gazdik az ott megszerzett tudást nem tudják átvinni sikerrel a hétköznapokba.
Mi ezen szeretnénk segíteni és olyan tapasztalatokat átadni, amelyeket hosszú évek alatt gyűjtöttünk a városi kutyázással kapcsolatban.
Tréningjeink nem csak a kutyák neveléséről szólnak, hanem arról, hogy megpróbálunk egy olyan hasznos, gyakorlati szemléletet is továbbadni a gazdáknak, ami által egy kicsit másként fognak gondolkodni a városi kutyázásról.
Elvünk: Minden séta a kedvencünkkel egyben egy tréning is.
Gyakran halljuk, látjuk, hogy otthon, az iskolában szépen megcsinál mindent a kutya, de az utcán képtelenség vele közlekedni.
Ez általános probléma, még olyan kutyaiskolákban végzetteknél is, akik nem zárt, hanem nyitott iskolába jártak.
Mi azt valljuk, hogy ott kell megoldani a problémát, ahol az keletkezik.
Ezért a tréningeket kivisszük az utcára, hogy ott tapasztalják meg a tanulóink, milyen problémák, nehézségek adódhatnak, mire kell odafigyelni egy-egy séta alkalmával.
Foglalkozásainkon erre lehetőség nyílik akár az alapoktól is, valamint szívesen látunk olyan érdeklődőket, akik már jártak más iskolában és szembesültek a fenti problémával.
Képzéseink kis csoportos (max. 4 fő) vagy akár egyéni formában történnek olyan felkészült trénerekkel, akik hosszú évek óta városban élnek saját kedvenceikkel, így első kézből tudják megosztani tapasztalataikat.
Az oktatás során természetesen betartjuk a fokozatosság elvét és nagy gonddal figyelünk tanulóink egyéni fejlődési szintjére is.
Ezen túl olyan érdekes, alkalmankénti és más-más helyszínen megrendezett Urban Dog Agility tréninget is szervezünk, ahol a lakókörnyezetünkben, a szabadban található eszközök, utcabútorok felhasználásával fejlesztjük a kutyák és akár a gazdik képességeit is.
Ezen tréning alkalmával – sokszor vicces módon – építjük a kutya-gazdi kapcsolatot és megmutatjuk, hogy egy séta akár más tartalommal is megtölthető, mint ahogy azt a gazdi eddig gondolta volna.